Érdekes felfedezést tettem. Ja, nem most, már igen régen 🙂
Tehát: Nem véletlenül áll írónak az ember és nem a színpadon brillírozik, kapcsolatot keresve a nézőkkel. Azt nem állítom, hogy soha nem érdekelt, hogy közönség előtt, élőszóban adhassam elő a gondolataimat, netán eljátsszak egy szerepet – lehetőleg valamilyen királylányosat -, de ez az idő elmúlt. Kora gyermekkorom játéka, hogy különböző karakterek bőrébe bújva elképzeljem, milyen is lennék a színpadon, nem tartott soká. Lényegesen izgalmasabbnak találtam magát, az alkotást, ahol nemcsak eljátszhattam, de szülőanyja is lehettem egy történetnek. És nagyon úgy nézem, hogy az évek folyamán ez nem is változott. Nagy kalandnak tartom a mai napig, ha kedvemre formálhatom a szereplőimet, próbára tehetem a képességeiket – egyúttal a sajátomat is -, terelgethetem őket az általam megálmodott úton. Mi ez, ha nem a teremtés!
Azért néha „beszél” is az ember.
Fogadjátok szeretettel a riportot velem, rólunk, Nektek! ♥
https://drive.google.com/open?id=0B5atAtSS9DbGZ19vLS02c1lxTVdJRWVNU0pIX1RxazNEMVhZ