Római vakáció újratöltve.

Első regényem, az Érzelmi vírusveszély megálmodásakor határoznom kellett, vajon hol szeretném viszontlátni, terelgetni hőseimet az útjukon. Ha a lelkéből ír az ember, akkor ez könnyű feladat. Igen hamar kiderült, hogy hová, merre vágyódnak a képzeletbeli szereplőim. Természetesen velem egyetemben.
Mivel senki nem bújhat ki a bőréből, különösen, ha nincs ellenére, amit tapasztal, vagy tapasztalt, a történet egy Róma felé tartó repülőgépen kezdődik. Két főhősöm itt találkozik egymással, mit sem sejtve a továbbiakról.

 

A folytatásban ismerkednek a várossal és természetesen egymással is.
A szereplőim valóban végig járják Róma néhány nevezetességét, nem feltétlenül csak a legismertebbeket, már ha akad másmilyen egyáltalán.
Ismét egy szubjektív sétára indulva, azokat a helyet érintve, ahol a hőseim is megfordultak, elhaladunk a méltán híres Spanyol lépcső mellett. Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy ezt a monumentális lépcsősort nemcsak közlekedésre használják a turisták és a helyiek. Ücsörögni, napozni, képeslapot írni, vagy egyszerűen csak elgondolkodni a világ menetén szintén kellemes időtöltést ígér. Nyáron a színes virágokkal teleültetett ágyások jó hátteret biztosítanak egy-egy jól megkomponált fotónak, amit pusztán kedvességből el lehet küldeni az otthon keményen dolgozóknak.

 

 

Hőseim útjukba ejtik a Trevi-kutat, Róma leghíresebb kútját, ahová hozzájuk hasonlóan emberek ezrei zarándokolnak el, hogy aprópénzüket a vizébe dobva biztosítsák visszatérésüket ebbe a csodás városba. Remek találkahely egy ismerkedő pár számára, akik nem sietnek, hanem engedik, hogy a város hangulata magával ragadja őket.

Érdekességként annyi, hogy a nap végén a kútból begyűjtött érmék igen tekintélyes értéket képviselnek ami, a hírek szerint eléri a több ezer eurót.

 

A Pantheon, mint műemlék, már a krimis vonulatot vetíti előre. Egy szenátor és a fia keresik fel, hogy emléket gyűjtsenek római útjukról. Sokak fantáziáját beindította már az épület, az „Összes isten temploma”, tetején az Ördöglyuknak nevezett kerek nyílással. Én sem jártam másként.
Ha valakit vonz a misztikum, számos érdekes dolgot olvashat erről a helyről is.

 

Kedvencem a Piazza Navona, Róma egyik csodálatos szépségű tere szemet gyönyörködtető épületekkel, elegáns éttermekkel, kávézókkal. És persze az elmaradhatatlan szökőkutakkal, valamint az itt elfogyasztható verhetetlen minőségű pizzájával.
Alkalmanként Párizshoz hasonlóan itt is kipakolnak a piktorok. Van bőven nézelődni való. Aki már járt erre, megérti, miért is kalauzoltam ide a hőseimet.
Egy nyugalomban elfogyasztott kellemes ebéd, egy tapogatódzó beszélgetés nekik sem lenne ellenükre ezen a helyen. Persze, ha a megálmodójuk ezt engedné nekik! 🙂

 

Szent Péter Bazilika – Szent Péter tér
Hőseim a városi csavargásuk során a Szent Péter Bazilikát is útba ejtették, és csendesen elrebegtek egy imát, ki-ki éppen miért. A történet ezen szakaszában már szép hosszú a listájuk.

Személyes élményem ezzel a hellyel kapcsolatban, egyszer pont Húsvét táján látogattunk el Rómába. A tervek szerint igyekeztünk átvágni a Szent Péter téren, hogy felkeressük a Vatikáni múzeumot. Mivel a szokatlanul nagy tömeg, amivel szembe találtuk magunkat nem volt az ide látogató turistáknak tulajdonítható, kíváncsiságból megkérdeztük a térre igyekvőket, ugyan árulják már el, mi az oka mindennek. Hamar megkaptuk a választ, az ünnep alkalmából a Pápa érkezését várták. Ha már a sors így szervezte, mi is beálltunk a várakozók sorába. És olyat tapasztaltunk, amit úgy gondolom, soha nem felejtünk el. Mindenféle vallási nézettől és spirituális meggyőződéstől függetlenül az ott közösen várakozók, érdeklődők megtapasztalhattak egy olyan erőt, amiből bizony nem árt időről időre feltöltekezni. A szavakkal talán le sem írható, a tökéletes egységben megmutatkozó szeretet energiát. Fantasztikus érzés volt.

 

Ha már az érzéseknél tartunk, hőseim Rómát elhagyva folytatják útjukat Toszkána semmivel össze nem hasonlítható tájain, s végül Verona érintésével eljutnak egy kedves olasz városkába, San Bonifacio-ba, ahol még egyáltalán nem érnek véget a kalandjaik.

Hőseim már az első pillanattól kezdve önálló életet éltek, és meséltek nekem. Én meg szorgalmasan jegyzeteltem. Igazán remélem, hogy ebben a regényemben sikerült megragadnom valamit az olasz, sehová nem siető mentalitásból, abból a varázsos hangulatból, amiből számos utazási iroda remekül megél.

Arrivederci!

Pin It on Pinterest

Share This